Vasárnap délután


Vasárnap délután befogattunk a kocsiba, s a városba hajtattunk, hogy megtekintsük a jeles pesti árvizet


hogy fotón büszkélkedhessünk el Wang Weinek a mi nagy vizünkkel (klein aber mein)


ha nem is akkora mint a néhány évvel ezelőtti, amely azóta sem apad Szüts Miklós festményén az Európa Kiadó tárgyalójának falán


meg hogy letegyük a fordítás korrektúráját a kiadó postaládájába


meg hogy megkocsikáztassuk Vidrocskát, aki, mióta tavaly egy hónapig zsinórban hordtuk az állatorvoshoz, él-hal az autóért


meg hogy megnézzük azt a humuszbárt, amelyet pár hete találtunk, amikor indiai barátunknak vegetáriánus éttermet kerestünk a belvárosban.


Széchenyi István velünk nézi az áradást. „A nagy reformer, az első magyar közlekedési miniszter emlékének állíttatta a Magyar Államvasutak, 1988”. Pont jó helyre ide a Duna partjára, hogy garantáltan ne lássa, mit műveltek a magyar államvasutakkal.


A humuszbár az Alkotmány utca elején van, közel a Bajcsy sarkához, ahol az ír sörözőben egy boszniai amerikai őrmester meg akarta venni a nyúlszőr kalapomat. Nem hitte el, hogy két házzal odébb még mindig lehet ilyen békebelit venni. Azóta már nem is lehet.


A békebeli házak még megvannak.


A Magyar Hírlapírók Nyugdíjintézete, Quittner Zsigmond első műve, aki a századforduló nagy Gesamtkunstwerkjét, a Gresham-palotát ** építette.


Mellette az éjjel-nappali fénymásoló, amellett meg a humuszbár.


Visszajáró vendégek lelkesen írják:

I was in Budapest for 5 days, and I probably ate here 10 times. It was incredible. It’s run by a hilarious Israeli guy who brings the best of Israeli cuisine to Budapest: fantastic hummus, falafel, sabir, shakshuka, mint tea, etc. So, so unbelievably cheap and so fantastically delicious.


Honlapjuk is van, „hogy eszed a hummuszt, és megmondom, ki vagy” pszichológiai teszttel, meg házhoz is szállítanak. De azért csak más kiülni ide vasárnap délután.


Vidrának, akárcsak a parton, itt is nagy sikere van, etetik-itatják, kutyatörténetekkel traktálják. Még a tulajdonos is kijön megsimogatni, pedig látszik, hogy tart tőle, de hát csak nem éghet le a pincérlányok előtt. Legközelebb Burkust hozzuk, neki mekkora sikere lesz a nyolcvan kilójával!


A fogások pedig fönségesek. Shakshuka, jemeni bableves, baklava. Könnyűek, kifinomultan fűszerezettek. Mentatea ingyen. Két Sheng évek óta az izraeli falafelezők legendáival fájdítja a szívünket. Végre nálunk is lett. Hogy örül majd neki, ha idelátogat.


Wang Weinek és Két Shengnek, szeretettel.


Hogyan lettem Eco spanyol fordítója


Amikor a Frankfurter Allgemeine Zeitung a legutóbb a Wang folyóról írt, kezdeném, szerényen lesütött szempillám alól elégedetten figyelve a hatást.

De hát épp ez az, hogy a FAZ nem írt a Wang folyóról. Legalábbis a nevét és az URL-jét le nem írta semmiképp.

Kezdem hát úgy, hogy a FAZ irodalmi mellékletét lapozgatva bukkantam Eco új német könyvének recenziójára Andreas Platthaus tollából „Wissen stinkt nicht”, „A tudás nem bűzlik” címmel. Nagy érdeklődéssel fogtam hozzá, mert a cikk egy olyan könyvcímmel kezdődött – és a terjedelem felében ezzel foglalkozott –, amely sok-sok órányi kutakodást szerzett nekem két éve, amikor Ecótól A rútság történetét fordítottam: La polychrésie de la race allemande, „A német faj sokszarúsága.” Eco ugyanis a címet következetesen polychesie-vel idézte, ami semmit sem jelent. Annak idején végül arra kellett jutnom, hogy nem is látta a könyvet, amelyről írt, hanem csak egy katalógusból idézte hibásan. A FAZ cikke azonban most arról tudósított, hogy Eco spanyol fordítója is belebotlott ugyanebbe a problémába, s őt sem hagyta nyugodni, hanem utánanézett a dolognak. Rettentő kíváncsi lettem, mire jutott.

Dieser Titel wiederum trieb den spanischen Übersetzer Ecos zu einer aufwendigen Internetrecherche an, weil er seinen Lesern im Gegensatz zu Eco eine Übersetzung des französischen Titels bieten wollte, diesen aber unverständlich fand. Schließlich bekam er Auskunft von einem russischen Kollegen über die richtige Schreibweise, und tatsächlich stieß er sogar noch auf einen weiteren Antiquariatskatalog, in dem die bislang einzige bekannte ausführliche Wiedergabe des Bérillon-Aufsatzes zu finden war: „La polychrésie de la race allemande. Das übertriebene Darmleerungsbedürfnis der deutschen Rasse. Superlienteria germanica. – Extrait des Bulletins et Mémoires de la Société de Médecine de Paris, séance du 25 juin 1915. P., Maloine & fils, 1915. 24 × 16 cm, 20 p. Broché.“ Seitdem, so beklagt der spanische Übersetzer, sei dieser Eintrag aber wieder aus dem Netz verschwunden. Die Geschichte der Suche nach dem in mehrfacher Hinsicht verderbten Titel hätte Umberto Eco gefallen – und mutmaßlich kennt er ihr Ergebnis auch, denn in der gerade erschienenen Übersetzung seiner 2006 auf Italienisch publizierten Textsammlung „La memoria vegetale e altri scritti di bibliofilia“, die im Original noch von „La polychesie“ sprach, steht nun korrekt „La polychrésie“.

Ez a cím Eco spanyol fordítóját is kimerítő internetes kutatásra indította, mert Ecóval szemben fordítást is szeretett volna adni olvasóinak a francia címről, amelyet azonban érthetetlennek talált. Végül egy orosz kollégája világosította fel őt a helyes írásmódról, s ezután valóban rá is lelt egy antikváriumi katalógusra, amelyben szerepelt a Bérillon-mű eddig ismert egyetlen pontos címleírása: „La polychrésie de la race allemande. Das übertriebene Darmleerungsbedürfnis der deutschen Rasse. Superlienteria germanica. – Extrait des Bulletins et Mémoires de la Société de Médecine de Paris, séance du 25 juin 1915. P., Maloine & fils, 1915. 24 × 16 cm, 20 p. Broché.” Azóta, panaszolja a spanyol fordító, már ez a katalóguscédula is eltűnt a netről. A többszörösen is romlott cím utáni kutatás története bizonyosan tetszett volna Ecónak is – aki feltehetően ismeri is ennek eredményét, mert 2006-ban olaszul kiadott La memoria vegetale e altri scritti di bibliofilia című szöveggyűjteményének most megjelent fordításában ott, ahol az eredetiben „La polychesie” állt, már helyesen „La polychrésie” szerepel.

Meglepetten kell konstatáljam, hogy ez a spanyol fordító, akár a viccben – én volnék. Platthaus nyilván a bejegyzés angol nyelvű változatát olvasta, s a blog spanyol címéből – Poemas del río Wang – vélhetett spanyolnak. Eddig még úgy-ahogy elmegy. No de a többi se stimmel. Az „orosz kolléga,” akire véletlenül találtam rá a neten, szintén nem tudta a helyes írásmódot, hanem a helytelent támasztotta alá zseniális módon hamis etimológiákkal. A katalóguscédulára, s ezáltal a helyes polychrésie alakra végül nem is a kulcsszó, hanem egy francia nyelvi kvíz sugallata, majd a „Berillon+race allemande” szavakra való keresés alapján találtam rá. Mindezt leírtam schwarz auf weiss, idézetekkel és bekötött hivatkozásokkal.

Platthaus a „Lohnende Internetrecherchen” – „Az internetes keresés kifizetődik” címet adja kutatásom rövid összefoglalójának. Cikke azonban azt illusztrálja, hogy a felületesség, a félig elolvasott információk továbbadása és a név és hivatkozás nélküli idézés is kifizetődik. Unwissen stinkt nicht?

Gigantochrésie


Az előző bejegyzések, Eco Rabelais-idézetei, a Gargantua fordítási problémái és a polychrésie azaz sokszarúság után természetes módon kívánkozik ide hármuk közös halmaza, a Gargantua 13. fejezete, amelyben az óriás királygyermek a legalkalmatosabb seggtisztákoló kérdését fejtegeti atyjának a legjobb párizsi doktorok modorában. A játék-listával ellentétben ezt igyekeztem filológiai hűséggel fordítani, s egyszersmind magyarul is visszaadni az eredeti szöveg abszurd iróniáját, amelyben a skolasztikus pedantériát úgy ellenpontozza az anális vulgaritás kontrabasszusa, mint a goliárd-dalok kontratenorját a köcsögduda.


François Rabelais: Gargantua és Pantagruel.
I.13. fejezet. A seggtisztákoló feltalálása

Midőn ötödik életévét betöltötte volna, atyja, Nagytorkondi, győzedelmesen megtérvén a kanáriai háborúból, eljött, hogy meglátogatná gyermekét. S legott fel is vidult láttán, amiként fel is vidulhat az apa egy ilyen gyermek láttán, s megcsókolván és átölelvén faggatni kezdte őt a korának megfelelő kérdésekkel erről, arról meg amarról. Ivott is egy kortyot vele és gondozóival, akiket nagy gondossággal kérdezgetett, vajon minden alkalommal tisztába tették-e őt. Erre azonban maga Gargantua felelt meg, azt állítván, hogy ő maga gondoskodott erről, mégpedig oly módon, hogy az egész országban nem lelni nálánál tisztább fiúcskát.
– Ugyan, s hogyhogyan? – kérdé Nagytorkondi.
– Feltaláltam – felelte Gargantua – hosszú és szorgos tapasztalkodás révén, annak módját, miként tisztítsam meg seggemet, mégpedig a legnemesebb, a legkitűnőbb és legjelesebb módját, amelyet valaha csak látott a világ.
– S mely légyen az? – így Nagytorkondi.
– Ez e’, melyet rövidesen előtökbe tárok – válaszolá Gargantua. – Egy ízben megpróbáltam egy hajadon leányzó bársonyfátylával megtisztítani magam, s úgy találtam, hogy ez kiváltképpen alkalmas szerszám, mert az anyag lágysága valóban nagy kellemetességet szerzett alfelezetemnek. Egy más ízben ugyanennek fejdíszével próbálkoztam, nem különböző eredménnyel. Ismét más alkalommal nyaksállal, majd egy karmazsin kendővel végeztem kísérletet; ám emez utóbbi alkalmatosságok szirszar díszecskéinek aranyozása összevissza karistolá hátuljamat, hogy Szent Antal tüze égesse meg az aranyműves kulináris fertályát, aki csinálta, meg a hajadonét, aki viselte.
– Megápolám tehát a bajt, egy apród berrettájával tisztogatván meg magam, melyen szép svájczi tolldísz alkalmaztatott. Később egy sövény mögött kakálván, s kandúrra lelvén, azzal próbálkoztam, ám ennek karmozata egész perineusomat kifekélyesítteté. E bajból aztán édesanyám keztyüjével kuráltam ki magam, melynek illata édeskölnivízé.
Rákövetkezőleg sorban végigtisztogatám magam zsályával, édesköménnyel, ánizzsal, majorannával, rózsával, töklevéllel, céklával, káposztával, szőlővel, mályvával, verbénával (melynek veressége hasonlatos a seggéhez), salátával, sőt spenóttal is – mindezek nagy hasznosságot szerezvén callusomnak! – majd marcorellafűvel, perzsafűvel, csalánnal és komlóval; ám ezektől lombardiai vérkakálás jött rám, amelyet csupán a cickafarkkal való tisztogatás szüntetett meg.
Ennekutána tisztogattam még magamat lepedővel, ágytakaróval, függönnyel, az egyik párnával, ágyelővel, asztalterítővel, abrosszal, szalvétával, szájtörlővel és fürdőkilépővel is. És minden alkalommal nagyobb örömömet találtam benne, semmint a rühös, kinek ha hátát vakarják.


– Eddig jól van – mondá Nagytorkondi –, hanem most már ki vele, mely seggtisztákoló tetszett a legjobbnak?
– Már szinte eljutottam odáig, s hamarosan megtudjátok a tu autem-et. Tehát ott tartottam, hogy tisztogattam magamat még szalmával, szénával, csepüvel, kóccal, gyapjúval és papírral. De valamicskét hagy magán örökén, aki papírral tisztogat a tökén.
– Ho-hó! – nyeríté Nagytorkondi – csepp arany tököcském, hát máris megtanultad megcsókolni az üveg száját, hogy ily csókos rímekkel kecsegtetsz?
– És hát ugyan mért is ne, uram királyom – felelte Gargantua. – Ekképp rímelgetek én, és még jobban; úgy öltöm a rímet, ahogy más a hímet. Hallgassátok csak ezt a széllelbélelt kakatótuszokra írott csekélyke klapanciámat:

Kakátor
Büzéter
Szellenet!
Hát a minyonot
mit segged kinyomott
mind rámkened?
Nyominger
Fosinger
Szaránda!
Hogy törjön ki a nyavalya a frászba
hogyha szaros seggel mész a házba!

– Mondjak még ilyet?
– Hát hogy a seggem lukába ne! – felelé Nagytorkondi.
– Úgy legyen – mondá Gargantua.

RONDÓ
Némely nap hogy álmodozón kakálgatok,
letudván seggemnek megszabott adóját
érzem, hogy új szag kél, hinnye az áldóját
ettől a bűztől én menten szörnyethalok.
Ó, ha jótét lélek elém hozta volna
akkor azt, akiről szívem titkon álmod
kakálva,
elülső lyukának lettem volna foltja
ő meg ujjacskáját valagamba tolva
büzölgő lyukamra rakott volna zárot
kakálva.

– Na most merjétek azt állítani, hogy semmit sem tudok. A hétfánszellentőjét! No de nem a kisujjamból fingottam én ki mindezt: a dadustól hallottam dudolgatni, s szorgosan elrakogattam emlékezetem kenyerestarisznyájába.
– Remek! – mondá Nagytorkondi – no de térjünk csak vissza a tárgyra.
– Miféle tárgyra? – kérdette vissza Gargantua – a kakára?
– Ejsze nem – így Nagytorkondi –, hanem a seggtisztákolásra.
– Úgy legyen – felelé Gargantua –, de vajon fizettek-e egy fél meszely meszesi máslást, ha puszta észérvekkel két fenékre fektetlek?
– Nagyon is, mégpedig szívemből – mondá Nagytorkondi.


– Nem szükségeltetik egyáltalán a legcsekélyebb mértékben sem – kezdé szavát Gargantua – a seggtisztálkodáshoz való folyamodás eszközöltetése, hahogy ne lenne mocskos az a segg. Mocskosságának lehetséges volta pedig egyáltalán minden módon kizáratik, hacsak révén, általa és rajta keresztül szarás nem eszközöltetett. Ergo, ennélfingva szűretik le, következtetik ki és dukáltatik de, hogy minden egyes álló alkalommal kénytelenségre kerül kakálni, mielőtt az ember seggtisztálkodáshoz kívánna folyamodni.
– Vaze – kiáltotta Nagytorkondi –, mely szublimális vagy, én arany pulyám! Valamelyik nap, ha el nem felejtem, ledoktoráltatlak a Sorbonba, hisz kétségtelen, hogy több agyad van, mint éved. De folytasd iménti seggtisztálkodási fejtegetésedet, szakállamra kérlek, s fél meszely meszesi helyett hatvan hordó hevesit kapol, nem is Hevesből, és nem is Meszesből, hanem az itt Budafokon pancsoltból.
– Tekerém-sirítém tehát ahogy tudtam, magamat ezzel meg azzal tisztákudtam, tökfödővel, esőkabáttal, puha papuccsal, komiszkenyér kosarával, de micsoda komisz egy tisztákolmány volt az! Aztán egy posztósipkával, és itt lábjegyzetben jegyezném meg láb, hogy az ilyen sipkák közül némelyek posztóból, mások kártoltból, megint mások bársonyból, ismét mások selyemből és újfent mások szatinból készülnek; ám legjobb mind közül a filc, minthogy plenárisan abszorbeálja a fekális matériát.
Aztán tisztogattam még magamat tyúkkal, kakassal és jércével is; zsenge borjú bőrével, nyúlgereznával, kutyabőrrel, kormoránkarommal, ügyvéd névjegyével, rostélyos sisakkal, főkötővel, sólyom sipkájával.
De végkövetkeztetésképpen állítom, hangoztatom és fenntartom, hogy nincs jobb seggtisztákoló, hahogynem egy szépen kifejlődött tollazatú libuska, máramennyiben megvagyon reá a figyelmezettsége, hogy fejét lábai között tartsa. És bizonyvást hihettek úri becsületszavamnak. Mert ezáltal az űrgyűrűn csodálatos bársonyosságú érzést tapasztaltok majd: mind ama tollzat lágysága, mind a libuska természetes hőháztartásának temperáltsága folytán, amely könnyedén talál kompatibilitásra a seggezettel és a belsőbben helyheztetett bélzettel is, felközöltetvén egészen a szív és agy régióiig. És akarnám, hahogy higgyétek, hogy a Campus Elyseuson lakozó hősök és félistenek örök boldogsága nem az ő asphodelusukban avagy ambrosiájukban és nectarjukban áll, mint a vén fecsegők beszélik; hanem, szerény véleményem szerint, abban a tényben, hogy seggüket minden ízben egy libuskával tisztogatják, s ebbéli véleményem pontról pontra megegyezik a mi mesterünkével, Johannes Scotuséval.


Az illusztrációkat Sebastian Brandt készítette
Heinrich Steinhöwel Aesopus-kiadásához
(Bázel, Jacob von Pfortzheim, 1501)

Játék

BrueghelUmberto Eco a listákról szóló új könyvében kitüntetett helyet szán Rabelais-nak, aki az 1532-től öt könyvben kiadott Gargantua és Pantagruel-ben megteremtette az abszurd lista műfaját:

Ám az a szerző, aki mintha csak azért gyártotta volna végeérhetetlen listáit, hogy farba rúgja a Sorbonne tudósainak minden rend iránti igényét, Rabelais volt. Nyilvánvalóan semmi sem magyarázhatja, miért kellett ilyen sok és hallatlan módját felsorolni a hátsó fél tisztogatásának, ennyi jelzőjét a hímtagnak, ennyi fajtáját az ellenség lemészárlásának, ilyen rengeteg és ennyire haszontalan könyvét a Szent Viktor-apátságnak, ennyiféle kígyót, vagy ilyen sok játékot, amelyet Gargantua játszani tudott (és Isten tudja, honnan volt rá ideje, hogy mindet játssza is).

Eco ennek megfelelően a könyv szöveggyűjteményébe is bőségesen válogatott a Gargantua és Pantagruel-ből, amivel nehéz helyzetbe hozta a fordítót, legalábbis a magyart.

Magyarul ugyanis a műnek nincs teljes fordítása. Faludy György ugyan nekiállt és el is készült az első három könyvvel, mielőtt 1956 novemberében meglépett volna az országból, ám a kéziratok itthon maradtak és elkallódtak. A 80-as években szinte csoda folytán került elő a Pantagruel óriáskirályfi kalandjait elbeszélő második és harmadik könyv kézirata, amelyet a JATE 1989-ben ki is adott, ám az atya, Gargantua király igen csodálatos életét elbeszélő első könyv örökre elveszett. Brueghel, GyermekjátékokA szemelvényeket, amelyeket Eco az első könyvből vett, újra kell fordítani, miközben a fordító szeme előtt folyton ott lebeg a Faludy által a Pantagruel-ben felállított mérce.

Itt van mindjárt az a lista, amelyet Eco utolsónak említ: a Gargantua által ismert játékok, szám szerint kettőszáztizenöt. Többféle fordítói megoldás lehetséges. A filológus – mint például Nyári-Kepüs Bálint, aki 1995-ben adta ki a saját Pantagruel-jét (sajnos Gargantuá-t ő sem készített) – valószínűleg minden játék nevét szó szerint lefordítaná, s lábjegyzetben mellékelné mindazt, amit sikerült kiderítenie róluk. Ez a „mindaz” azonban igen kevés. A játékok közül már a mai franciák is alig ismernek egy-kettőt. Yves Rifaux, az annecyi Gyerekmúzeum kutatója még néhány éve is azt gondolta, hogy legtöbbjüket Rabelais találta ki, mígnem sok éves kutatómunkával sikerült 190-et azonosítania a 215 közül. Másfelől a francia elnevezések (listájukat lásd ugyanott, a nevek után zárójelben áll a mai francia szóalak) szó szerinti magyar fordítása annyira semmit sem mond nekünk, hogy ilyen módon elsikkadna az a hangulat, amelyet a játékok e bősége a francia olvasó számára teremt.

Rifaux-nak nagy segítségére volt az azonosításban az idősebb Pieter Brueghel Gyermekjátékok (1560) képe, amelyen kétszáz körüli gyerek közel nyolcvan korabeli játékot játszik. Az ábrázolt játékokat legutóbb Edward Snow elemezte részletesen, húsznak a leírása az Avedon játékmúzeum szájtján is olvasható. A Kolibri színház a Reneszánsz Éve ürügyén tavaly decemberben vitte színpadra a képet, amiről két videót is felraktak.

id. Pieter Brueghel, Gyermekjátékok (1560)
Az Eco által idézett olasz fordítás – Mario Bonfantini, Einaudi, 2005 – eklektikusabban jár el. Sok elnevezést a franciához hasonló olasz formában vesz át, még ha nincs is ilyen olasz játék, de még többet létező olasz játékok nevével helyettesít. A lista, különösen a sok archaikus és hosszú név miatt olyan szép, és egyébként olyan nehezen hozzáférhető, hogy teljes egészében idézem. Ha másban nem, legalább a hangzásában gyönyörködjünk.

a goffo, a chi fa l’uno fa l’altro, a primiera, alla sequenza, a vola, a domino, a piglia piglia, al tarocco, al trionfo, a cocchinverde, chi vince perde, alla Piccarda, al belinato, al cento, alla penitenza, alla sfilata, alla riffa, a disgrazia, a glic, alla furba, agli onori, a passadieci, alla morra, al trentuno, agli scacchi, a pari e sequenza, alla volpe, ai trecento, a campana, alla sfortunata, alla bianca, alla condannata, alla buona ventura, a carta voltata, a tre dadi, al malcontento, alle tavole, al lanzichenecco, a nic noc, a cucú, alla lurca, a chi ce l’ha lo dica, alla rana, a piglia, nada, gioca, fori, al birignao, all’accoppiata al trictrac, al nano, a tutte tavole, a dichiarare, a tavole voltate, a rinnegabío, al forzato, alla dama, alla babbuina, a primus, secundus, a piè di coltello, alla mosca, a franco il quadri, a pari o caffo, a testa o croce, a marmotta, agli aliossi, alla biglia, a ciabatta, al gufo, a caccialepre, alla tirintintana, a scappa scappa porcellino, alle gazze, al corno, a bue cacciato, a civetta, a pizzicato, a beccasú, all’asino vola, a toni-mini, a trotta trotta somarello, a dàgli arrí, a buricchetto, a son seduto, alla barba d’oribus, alla boschina, a tira spiedo, a botte in fiera, a compare dammi il sacco, a coglionmontone, a buttafuori, alle fiche di Marsiglia, alle chiavi, alle guardie, a scuoiaconiglio, a ramazza, a uncino-madama, a vender l’avena, al tizzone, alle risposte, a giudice vivo e giudice morto, al fabbroferraio, a scappa villano, ai sassolini, al gobbo in corte, a San Trovato, a pizzica orecchio, al pero, a pimpompetto, al trallalà, al circolo, alla troia, a pancia-a-pancia, alle vallette, a verghetta, a spannina, a ci sto anch’io, a spegnimoccolo, ai birilli, al volano, a piastrelle, a far centro, a prendi Roma, Brueghela toccamerda, al Siam, a boccia corta, alla greca, a rimbalzino, alla pentolaccia, a cosí mi piace, al mulinello, alle giuncate, a baston corto, alla prillavola, a mosca cieca, a picchetto, a gallina bianca, al lupo, al truccino, al castelletto, all’ínfilata, a fossette, alla ronfa, alla tromba, al monaco, a capinascondere, all’incantato, alla palla, alla spola, a sculaccioni, al manico di scopa, a San Tommaso ficcanaso, alle lumachine, a sei senza verde! a Quaresima, alla forcola, a saltacavallina, a tutti in fila, a peto in gola, a dammi la lancia Guglielmino, a brindello, ai tre covoni, alla betulla, a mosca pazza, a pesciolino mio diletto vieni, alle domande, a nove mani, a testa in giú, alla seggiolina, al cavallino, alla grulla, al gallo canta, a mosca cieca, a guardagli il muso, allo spione, al rospo, a pallamaglio, al pistone, al diabolo, alle regine, ai mestieri, a testa-a-testa o testa-a-piè, alla Pinotta, a mano morta, ai buffetti, a scuffia madama, a staccia buratta, al seminato, al ghiottone, al molinetto, a non si passa, alla giravolta, all’acculattata, al contadino, al gufo, a schioppetto matto, alla bestia morta, a monta monta la scaletta, al porcello morto, a cul per terra, a piccioncino, alla caccia al terzo, a scappellotto, a saltasiepe, a tagliar la strada, a scornabue, a maglia maglia batticulo, a è scappato l’uccellino, al passavanti, a far le fiche, alle pernacchie, a pestamostarda, allo zoppo, a chi ci casca, a salincerchio, a pigliatesta, alla gru, a taglia taglia, alla tecca, alle sberle, a buffettoni.

Ezen felbátorodva én is valami hasonlóval próbálkozom. Ahogy a Faludy-fordítás is aktualizál a hatás kedvéért, gyakran szándékosan anakronisztikusan, úgy én is azt határoztam, hogy a kétszáztizenöt francia játékot ugyanennyi létező magyar játékra cserélem, köztük jó pár olyanra, amelyeket Rabelais ugyan még nem ismerhetett, de a mai olvasónak annál otthonosabban csengenek. Forrásaim a legautentikusabbak voltak: a magam emlékein túl Kinga, aki gyakorló anyaként, Eszter, Sára, Dodó és Ábel, akik gyakorló gyerekként, valamint Ildikó, aki az ő gyakorló tanítónőjükként up-to-date a témában, s akiknek ezúton is köszönöm szakértői véleményüket.

…vagy ilyen sok játékot, amelyet Gargantua játszani tudott (és Isten tudja, honnan volt ideje, hogy mindet játssza is): adj király katonát, aki kapja marját, alsóst, Amerikából jöttemet, amőbát, bakugrást, barkóbát, bigézést, biliárdot, birkózást, blekkdzsekket, botfogást, botoshunyót, bridzset, bújócskát, bukfencet, cicázást, cigánykereket, ciróka marókát, cseréptörést, csigabiga gyere kit, csigázást, csön csön gyűrűt, csuprosdit, csülközést, csűr ide csűr odát, dámát, dióvadászatot, dominót, durákot, dzsókert, ég a gyertya éget, egér egér ki a házbólt, égető labdát, egy aranyat leltemet, egy előrét, egy megérett a megyet, erdélyi filkót, erre csörög a diót, eszperentét, falhoz verőt, fáraót, farkasszemnézést, Brueghelfecskét látokot, fecskézést, fejest, fej vagy írást, fekete dámát, fekete fehér igen nemet, fekete pétert, felsőst, ferblit, filkót, focit, fogócskát, fordulj bolhát, francia sakkot, full extrát, fülhúzást, gazdálkodj okosant, gin römit, gólya viszi a fiát, golyózást, gombozást, gót, görcölést, grundbirkózást, gulajszát, gumizást, gyorspostát, gyufaszálhúzást, halászást, hatan vannak a mi ludainkat, hátonlovaglást, hazárdot, hintázást, hol az olló komámasszonyt, holló holló hol az ollót, honfoglalót, hosszú bakugrást, húgomasszony ki vagyokot, huszonegyest, ispilángot, itt a piros hol a pirost, itt egy kis kutat, jókai hármast, kacsázást, kacsintóst, kakasviadalt, kanászost, kanasztát, kapókövezést, kardozást, karibi pókert, karikahajigálást, karikázást, kaszinót, kent kupét, kenyerezést, kérdezz-feleleket, kézcsipkedőt, ki nevet a végént, kidobóst, kiki maga mesterségét folytassát, kincsőrzést fél lábon, kinél van a sulykolót, kiszorítósdit, kockázást, kopózást, korcsot, koszorú koszorút, körberótát, lábfogót, lánc lánc eszterláncot, langamétát, legyen ön is milliomost, legyeset, libapásztor meg a bíró fiát, lóg a lába lógát, lórumot, macskázást, mahdzsongot, makaót, malmot, malom alatt jártamot, mancsozást, máriást, memoryt, menj el a híd alattot, métázást, mit visz a hajót, mit zörgeteket, mocsarazást, monopolyt, most viszik most visziket, ne lépj a körbét, ne lépj ki a körbőlt, ne nézz hátra jön a farkast, nem ér a nevemet, négyen vannak odaküntet, nintendót, nyitva van az aranykaput, nyuszi ül a fűbent, orosz rulettet, ország-várost, ostáblát, ostorcsapót, ördögfejet, ördöglakatot, ördögmotollát, pacs pacsot, pányvázást, partizánt, pasziánszt, paszulyverést, pecsenyeforgatást, pénzfeldobást, pilinckázást, pingpongot, plébános kalapját, pókert, pórumot, preferánszot, rablórömit, rablóultit, rikikit, rókacsapdát, rómázást, rotaryt, römit, sakkot, sári kati mari hoppot, seggrepacsit, snapszert, snóblit, snúrt, sógit, som egy som kettő som hármat, sótörést, szánkózást, szegényemberezést, szembekötősdit, színcápát, szkanderozást, sznúkert, szókirakót, szókobant, szópókert, szótoldót, szpídet, találd ki mit árulokot, talicskázást, tamagucsit, tantrixot, tarokkot, tekét, tetrixet, texasi pókert, tizenkét kecskét, topázást, torpedót, triktrakot, trisák tarokkot, tüzet viszeket, tvisztert, ugróiskolát, ugrókötelezést, ultit, utolsó pár előre fusst, üsd a medvét, vadszamarat, vakvadászt, varjú károgot, veres pétert, verespecsenyét, zálogosdit, zsinegfogyasztót, zsírozást.

Nagy dolog, hogy ennyi játékot össze tudtunk még szedni. Hiszen Bruce van Patter szájtja frappánsan illusztrálja, mennyit játszanak még manapság Brueghel játékai közül. (Vigyük a kép fölé az egeret, és ne csak az utcát figyeljük, hanem az ablakokat is, s aztán még kattintsunk a középső piros kabátos figurára.)

Ha bárkinek eszébe jutna még olyan játék, amelyet föltétlenül szerepeltetni kellene a listán, írjon mielőbb. Kéziratleadás a hétvégén.

A gyermek Krisztus vesszőparipán lovagol, Stuttgart, 16. sz. első fele, kézirat margójánA gyermek Krisztus vesszőparipán lovagol (miközben a 91. zsoltárnak megfelelően
áspiskígyón tapos). Rajz kézirat margóján. 16. sz. első fele.
Stuttgart, Württembergische Landesbibliothek,
Cod. theol. quart. 136

Civilhírek

Csömör, Kálvária-domb a mezőről nézve
Azzal kezdődött, hogy ki akarták vágni a fejünk fölül az erdőt. Ezúttal a szokásostól eltérően nem az önkormányzat hozzá nem értése vagy a tűzhöz közel állók kapzsisága inspirálta a kezdeményezést, hanem a helyi katolikus egyház egyik jeles oszlopa, aki az elmúlt években a falu több erdejét kiirtotta már állandó tettestársával, egy gödöllői fakitermelő vállalkozóval együtt. A recept egyszerű. Ráijesztenek a tulajdonosokra, akik húsz éve kárpótlásként kapták a maguk erdőrészecskéjét, hogy a törvény szerint az erdő gondozásának elmulasztásáért büntetés jár, majd mindjárt előzékenyen fel is ajánlják, hogy aláírás ellenében ők ingyen átvállalják az erdő gondozását. Amikor pedig a tulajdonosok 50%-ának aláírása összejön, ők kivágják az erdőt, a fát persze saját zsebre értékesítve. A törvény szerint ugyanis, bármilyen hihetetlen, a tarvágás is az erdőgondozás egyik lehetséges fajtája.

Az önkormányzat felelőtlensége most csupán annyiban nyilvánult meg, hogy már évekkel ezelőtt elejét vehették volna a dolognak, s az M0-s autópálya felé hang- és porszigetelőként szolgáló Kálvária-erdőt véderdővé nyilváníthatták volna. De ehelyett még a tulajdonosok kezdeményezését is elutasították, akik ingyen felajánlották a maguk részét az önkormányzat számára és gondozásába.

Csömör, Vízmű sor a mezőről nézve
Nem is rajtuk múlt, hogy ez a történet most kivételesen jó véget ért. A falu tiltakozását a hivatalosan néhány éve megalakult, de már a 90-es évek óta tevékeny Csömöri Civil Egyesület szervezte meg, akik korábban már az M0-ssal kapcsolatos visszaélések ellen is sikeresen mozgósították a falut és az országos sajtót. Most is szórólapon hívták fel a falu lakóit a veszélyre, tüntetéseket, önkormányzati és egyházi egyeztetéseket hívtak össze, értesítették a sajtót (ezúton is köszönik Syr Wullam segítségét a Rádió mozgósításában), és úgy tűnik, sikerült elérni egyfelől hogy a duó elálljon a szándékától, másfelől pedig hogy az önkormányzat a tulajdonosokkal egyeztetve tényleg vegye saját gondozásba és nyilvánítsa véderdőnek a Kálvária-dombot.

Addig azonban sok víz lefolyt a Csömöri-patakon, s nyilvánvalóvá vált az, ami – si licet muscam elephanto conferre, mondaná Erasmus, ha szabad a legyet az elefánttal egy napon említeni – épp ezekben a napokban a teheráni twitteresek között is: hogy real time információmegosztás nélkül nem lehet civil mozgalmat szervezni. Ezért a Studiolum, amely eddig csupán szimpátiával figyelte az Egyesület működését, felajánlotta, hogy információs honlapot készít nekik.


Csömöri Hírek logoÉs a honlap – ta-damm – elkészült. Már két hete üzemel, és minket is meglep, mennyi mindenről érdemes hírt adni a faluban. Jeles események, választási elemzés, civil kezdeményezések, a falu égető problémái, pénzügyi elemzés, intézményi programok. Különösen nagy örömömre szolgált, hogy végre megvalósíthattam azt az interaktív csömöri szeméttérképet, amelyet oly régóta tervezek. És lesz még tovább is: a szeméttérkép párdarabjaként interaktív térkép Csömör szép pontjairól, fogyatkozó parasztházakról, kirándulóhelyekről, természetvédelmi területekről, az elhagyott zsidó temetőről, régi határkeresztekről. Rendszeres és részletes híradás az önkormányzati ülésekről. Riportok a falu ezért vagy azért „érdekes” lakóival. Nyilvános webfórum. A falu részletes bemutatása, amelynek készülő változatába olvasóink már bónuszként beletekinthetnek.

Nekem mint iranistának az a bónusz, hogy épp néhány hete tették váratlanul közzé, hogy az önkormányzat testvértelepülési kapcsolatot kezdeményez egy iráni várossal – Magyarországon, azt hiszem, elsőként. A szervezés persze a szokásos teszetoszasággal zajlik, amelynek éppen a Csömöri Hírek ma reggeli cikke állít görbe tükröt. De mindegy is, fő, hogy legyen valami a dologból. Én mindenképpen drukkolok. És biztos, ami biztos, a Hírek hamarosan megjelenő idegennyelvű összefoglaló oldalát a jelenlegi testvértelepülések nyelve, a szlovák, olasz és angol mellett perzsául is elkészítem.

Csömör, a budai hegyek a mezőről nézve

Hajnali madár

„Biszmilláh-madár”, a Bismillah al-rahman al-rahim, „Isten, a jóságos és irgalmas nevében” koráni vers betűiből összerakva. Khaleelullah Chemnad kalligráfiája.

Para significar la divinidad, un persa habla de un pájaro que de algún modo es todos los pájaros.

Ha az istenséget akarja kifejezni, a perzsa egy madárról beszél, amely valami módon az összes madarat jelenti.
Jorge Luis Borges, El Aleph, 1949

Ilyen előkelő helyet foglal el a madár a perzsa művészetben és költészetben, például Hushang Ebtehaj modern szúfi költőnek a Kamkar együttes által megzenésített Idegenekként versében – amelyet egy másik Biszmilláh-madárral illusztráltunk –, vagy Omid H. Hassam Budapest-fotósorozatának záróképén, amelyről mindjárt Mohammad Reza Shajarian, a legnagyobb perzsa klasszikus énekes Saz-e khamush, „Néma lant” című szép lemezének borítója jutott eszembe.

Shajarian, Saz-e khamush, Néma lant, lemezborító
Shajariant a lemezen Kayhan Kalhor kíséri kamancsén, iráni hegedűn, míg Hossein Alizadeh taron, a jellegzetes nyolcas alakú iráni lanton. Mindketten hangszerük legkiválóbb iráni mesterei, mindkettőtől többször is raktunk már fel zenét. Dobon – tombakon – Shajarian fia, Homayun kísér.

Ők négyen adják elő az alábbi videón is a legnagyobb 20. századi perzsa költő, Malek o-Sho'arâ Bahâr versét, a Morgh-e sahâr-t, a Hajnali madarat. A felvétel a híres 2003-as bami koncerten készült, amelyet Shajarian szervezett a harmincezer halálos áldozattal járó bami földrengés túlélőinek megsegítésére. A közönség éppúgy tombol és sír, ahogy mi sírtunk az egész közönséggel együtt, amikor 2007-ben Iszfahánban a mester ezt a dalt is előadta.

A dal sok más változatban is megtalálható a neten és perzsa CD-ken: ugyanebben a felállásban három évvel később, ahol jobban lehet látni az előadókat, Shajarian és az azeri kamancsés Habil Aliov előadásában, teljesen azeri stílusban, vagy a tehetséges fiatal női (!) tarjátékos, Sahba Motalebi szólójával. Mindenütt érdemes beleolvasni a kommentekbe is, amelyek egy kicsit megmutatják, mit jelent ez a dal az irániaknak.

A vers Morteza Neydavud zenéjével és Shajarian előadásában az egyik legnépszerűbb perzsa dallá vált a 60-as évek óta. Talán azért is, mert a 20. századi iráni történelem nem szűkölködött hajnalvárásokban, mint azt a korábban idézett Üstökösök és éjszakák is tanúsítja.


Morgh-e sahâr nâle sar kon
dagh-e ma-râ tâzeh tar kon
z âh-e sharar bâr in ghafash-râ
bar shekan o zir o zebar kon.
Bolbol-e par baste-ze konj-e ghafash dar â
naghme-ye âzâdi-ye no'e bashar sar â
v’az nafasi
arse-ye in khâk-e tude-râ.
Zolm-e zâlem yor-e sayyâd
âshiyânem dâde bar bâd.
Ey Khodâ ey falak ey tabi'at
shâm-e târik mâ-râ sahar kon.
مرغ سحر ناله سر کن
داغ مرا تازه تر کن
ز آه شرر بار ، این قفس را
بر شکن و زیر زبر کن
بلبل پر بسته ز کنج قفس درا
نغمه آزادی نوع بشر سرا
وزنفسی عرصه این خاک توده را
پر شرر کن
ظلم ظالم ، جور صیّاد
آشیانم ، داده بر باد
ای خدا ، ای فلک ، ای طبیعت
شام تاریک ما را سحر کن


Hajnali madár, fájdalmasan dalolj,
emlékeztess friss fájdalmamra,
égető leheleteddel
törd össze, nyisd meg ezt a kalitkát.
Rab fülemüle, szállj ki kalitkádból,
zendíts a szabadság dalára,
s egy lehelettel
lobbantsd lángra a föld lomhaságát.
A zsarnokok kegyetlensége, a vadászok vadsága
összetörte szélnek kitett fészkem.
Ó Isten, ó világ, ó természet
fordítsd hajnalra sötét éjszakánkat.

A fülemüle – mint erről majd külön is szeretnénk írni – a perzsa költészetben szinte toposz-szerűen az emberi lélek, mégpedig az Isten után vágyakozó lélek jelképe. (Nem véletlen, hogy ilyen jelentésben vette át a keleti szefárd költészet is, amely egyébként az Istent jelképező madár toposzát is ismeri.) S a perzsa gondolkodásban az Isten utáni vágyakozás egészen szorosan összefügg az evilági korlátoktól való megszabadulás, az abszolút szabadság vágyával. „Szabadság, szerelem” helyett a perzsa „Szabadság, Isten”-t mond, ezer rafináltan kidolgozott formában. Ezért énekelhetik és éneklik is ezt a dalt egyszerre mint zsoltárt, himnuszt és mozgalmi dalt.

Mir Hussein Musavi párthíve a 2009-es iráni választások előestéjén, madaras plakáttalMir Hussein Musavi elnökjelölt nevét hirdető szórólap
a 2009. június 12-i iráni választások előestéjén.

Azeri zokni

2007 késő őszén vettük a tabrizi bazárban. Jegyajándéknak készítették. Az ékszerek Mashad melletti nomád törzsektől származnak. A szőnyeget – amely valójában nem szőnyeg, hanem egy szétnyitott tevetarisznya – bakhtiari nomádok szőtték Iszfahán fölött a hegyekben. Nekidőlve szoktam esténként olvasni.


A múlt héten választások voltak Iránban. Sokan kétségbe vonják a hivatalos eredmények valódiságát. Az egész ország tüntet. Mikor ezt írom, sokszázezres tömeg gyűlt össze Teheránban. A hírek szerint a milícia éles lőszer használatra kapott engedélyt. Tegnap Iszfahánban már szíven lőttek egy fiatal fiút.


Teherán lakói napok óta ugyanúgy tömegesen imádkozzák a háztetőkön az „Allahu akbar”-t – „Isten a legnagyobb” – mint az 1979-es forradalom idején. Mi is már napok óta intenzíven imádkozunk értük. Kérünk mindenkit, hogy imádkozzon Iránért.

Hallgatni a harangokat

Tizenkilencedik század vége, háromnegyed tizenkettő, Róma. Meleg.


Bár a Trasteverén, szemben a Santa Mariával. Késő februári vasárnap, délelőtt háromnegyed tíz. A bárban csak egy római család van kicsi gyerekekkel, reggelizni jöttek le. Narancslé, kávéillat. A bejárati falon két kép, nem túl figyelemfelkeltő.


Marco, te recordamos.
Eras el viejo amigo,
la plaza, los rumores
de la fuente, el pacífico
sonido de las horas,
el lento, el pensativo
Marco de mirar triste,
tierno y casi perdido,
gruñidor y orgulloso,
a veces, pero digno.
Las noches de verano
eran bellas contigo.
Escuchabas la música
o dormías tranquilo.
Marco, estás con nosotros,
sigues aquí, estas vivo.

Con las campanas de Santa María,
los que no te olvidamos y quisimos
te llamaremos y veremos siempre
en el aire y la luz trasteverinos.
Marco, nem felejtünk.
Öreg barátunk voltál,
a tér maga, a szökőkút
csobogása, az órák
nyugodt kondulása,
a lassú, tűnődő, a gyengéd,
szomorú, szinte elveszett
tekintetű Marco,
a morgós, a gőgös olykor,
de mindig méltóságteljes.
Szépek voltak a nyári
esték veled.
Hallgattad a zenét
vagy aludtál nyugodtan.
Marco, velünk vagy
itt vagy, itt élsz velünk.

A Santa Maria harangszavára
mi, akik szeretünk és nem felejtünk
hívni fogunk és mindig látni fogunk
a trasteverei párában és fényben.

Az a római reggel, és a vers Marcóról, amelyet Alberti a Roma, peligro para caminantes (1968) kötetbe is felvett, Ahmatovát olvasva jutott ma eszembe, akit éppen Alberti és María Teresa León fordítottak gyönyörűen spanyolra. Én persze inkább csak játékból fordítom magyarra.

Но я предупреждаю вас,
Что живу в последний раз.
Ни ласточкой, ни кленом,
Ни тростником и ни звездой,
Ни родниковою водой,
Ни колокольным звоном -
Не стану я людей смущать
И сны чужие навещать
Неутоленным стоном.
Már most figyelmeztetnélek
hogy ezúttal utoljára élek.
Sem mint fecske, sem mint nyárfa,
sem mint csillag, nád susogása,
sem mint forrásvíz csobogása,
sem mint a harang zúgása
nem fog senkit megzavarni,
idegenek álmát háborgatni
valaha-voltam sóvárgása.

És minden alkalommal, amikor kerek órakor felhangzik a környékbeli templomok harangja, arra gondolok, hogy a harangok is olyasvalami maradványai, ami éppen csak hogy létezik még, vagy inkább egy olyan Atlantisz visszhangjai, amely már rég megszűnt létezni. És az is eszembe jut, hogy azon a napon – és eljön az a nap –, amikor a harangok nem szólnak többé, már nekem sem lesz sok kedvem élni.

Irán választ


Amikor ezt írom, Teherán utcáin áll a bál, reggel nyolcig, a választások kezdetéig. Az északi gazdag negyedektől a déli bazárig hömpölyög a nép a világ leghosszabb utcáján, a 30 kilométeres Vali Asr sugárúton, túlnyomórészt fiatalok – Irán lakosságának 70%-a 30 év alatti – az autók leálltak, zene harsog, az aszfaltot a már szét nem osztogatott választási szórólapok borítják: „Hová lett az olaj ára?” „Bye-bye, Ahmadinejad!” Hogy a holnapi elnökválasztás mit hoz, azt még nem tudni, a két legfőbb esélyes, Mahmud Ahmadinejad és Mir Hossein Musavi a statisztikai hibaszázalékon belül 50-50%-ra áll. Teherán népe, biztos ami biztos, előre ünnepel, hiszen a holnap esti, jóval nagyobb ünneplésen a tömeg felének már nem lesz erre oka.


Ahhoz képest, hogy Irán az utóbbi néhány évben regionális hatalommá vált – elsősorban az amerikaiak áldozatos munkájának köszönhetően, akik hatalmas önköltségen megsemmisítették két legfőbb riválisát, Irakot és Afganisztánt, s az észak-iraki kurdok támogatása által közös platformra hozták harmadik riválisával, Törökországgal – a nyugati sajtó meglepően keveset foglalkozott az iráni elnökválasztással. Főleg kis színesek jelentek meg néhány hetente, az „iráni nép” – értve ezen a teheráni belvárost, ahol a riporter körbekérdezett – elégedetlenségéről, arról, hogy mind a négy elnökjelölt egykutya, mert egyformán támogatja az iráni atomot (az ellenkezője politikai öngyilkosság volna), hogy az Őrök Tanácsa gondosan megszűrte a jelölteket, úgyhogy csak a politikailag abszolút megbízhatóak kerülhettek ringbe, s hogy a Tanács a megválasztott elnök hatalmát is alapvetően korlátozza. Ezek szerint, szűri le a nyugati sajtó, nem igazán van tétje a választásnak. Mintha senki sem hallott volna a kommunizmusról, s nem tudná, micsoda különbség lehet egy Andropov és Csernyenko, Gierek és Jaruzelski, Grósz és Pozsgay között.


A múlt szerdai, kemény hangú Ahmadinejad-Musavi TV-vita teljes felvétele (1,5 óra)

Aki megélte, milyen jelentősége lehet egy merészebb kiállításnak, néhány centivel hosszabb hajnak vagy rövidebb szoknyának, az tudja, micsoda különbséget jelent, hogy az engedélyezett játéktéren belül melyik jelölt milyen helyet foglal el. A plebejus származásával – kovács fia – büszkélkedő, és plebejus modorával tüntető, a protokollt tudatosan mellőző Ahmadinejad, amióta hat éve feltűnt a semmiből, a megosztásra játszik: a külpolitikában Irán és Amerika, az országon belül az iszlám és az iszlám ellenségei között. „Nincs konzervatív és nincs reformer”, írja tanácsadója, Fatemeh Rajabi a kormányhoz közel álló Ansar napilapban, „csak az Isten útja és a Sátán útja”. Musavi, az elismert festő és építész, a teheráni művészeti akadémia alapítója, 1981 és 1989 között, az iraki háború rettenetes időszakában az ország szilárd kormányzásával máig tartó népszerűséget szerzett egykori miniszterelnök árnyaltabban fogalmaz. A Spiegelnek adott részletes interjúban önmagát „reformer konzervatívnak” de leginkább is „centristának” minősíti, a feszültségek enyhítését, az ország egységét, a külfölddel való tárgyalásokat, és az Ahmadinejad-kormány katasztrofális populista gazdaságpolitikájának – a hivatalos infláció 25%, a valóság sokkal magasabb – leállítását hangsúlyozza. Ez még mind belefér a hivatalosan engedélyezett mozgástérbe.


A választási bizottság tagjai egy teheráni zsinagógában berendezett választási körzetben a 2008-as parlamenti választások idején.

Külön említést érdemel a nemzetiségi kérdés, amely Iránban – ahol a népességnek alig több, mint 50%-a perzsa – különösen kényes probléma. Az iszlám köztársaság központosító, a nemzetiségek igényeit figyelmen kívül hagyó politikájával szemben Musavi, aki maga is azeri származású, nyitást ígér. Érdemes egymásra vetíteni Irán nemzetiségi megoszlásának térképét (a Courrier International mai számából) és az április végi választási közvéleménykutatás országos megoszlását a Jomhoriyat napilapból, ahol a Musavi-párti zöld tartományok többségükben a sűrűn lakott, fejlettebb és városias nemzetiségi régiókat, az Ahmadinejad-párti piros tartományok inkább a ritkán lakott, félsivatagos földművelő vidéket jelentik.



Az elmozdulás finom jelzései közé tartozik, hogy 1979 óta első ízben lép politikus felesége a nyilvánosság elé. Musavi felesége, Sahra Rahnavard – az Al-Zahra női egyetem dékánja, 1997 és 2005 között a reformpárti Khatami elnök tanácsadója – férjével együtt utazza be az országot, s vele együtt, sőt – Iránban hallatlan dolog – kézenfogva lép fel a választási gyűléseken. Ez az egyenrangúság kimondatlan választási ígéretetet jelent, és tömegesen állítja Musavi mellé a női szavazókat, mint azt a CNN alábbi felvétele is tanúsítja.



Egy másik finom jelzés az internet használata. Iránban, ahol az internet-használat széles körben elterjedt, a kormány minden módon igyekszik ezt ellenőrzése alatt tartani. Ahmadinejad külön internet-kommandót állított fel az „internetbűnözés” ellen, amelynek első számú célpontjai a bloggerek. (A világ blogjainak negyedik leggyakoribb nyelve a perzsa.) Az országos Gerdab TV-n külön műsor foglalkozik a bloggerek befeketítésével, immorálisként, Nyugat-barátként való beállításával. Musavinak ugyanakkor saját szájtja, internetes hírrovata, választási YouTube-oldala, választási twittere, és sok ezernyi támogató oldala és fóruma van.


Nem tudni még, milyen eredményt hoz a holnapi nap (amely egyébként is csak a választás első fordulója). Annyi azonban már bizonyos, hogy az elmúlt hónapok előre nem sejtett, és az 1979-es forradalom óta nem látott politikai lázba hozták Iránt.